Készítettem az elmúlt félévben egy csomó sütit, aminek szerencsére otthon nagyon örültek. Ezúton szeretnék hálát mondani S-nek, aki képes együltében megenni 9 képviselőfánkot, akkor is, ha azokat épp elrontottam és inkább hasonlítanak valami nyamvadt mini lángosra, amikre tévedésből vaníliás pudingot nyomott valaki...
Lelkesen nézi végig minden csetlés-botlásom, a 'hol a fondánsimító?' pánikrohamban feltúrja a konyhát, átengedi az íróasztalát, hogy fondánt színezzek rajta, annak ellenére, hogy minden úszik a porcukorban és másnap is kék foltokat talál rajta, és akkor se mérges, ha berontok az órájára, hogy gyönyörűen sikerült a tortabevonásom. Csendes érdeklődéssel nézi, ha kirakok magam mellé fél üveg vodkát (festés céljából), és csak annyit kérdez, hogy nagyon stresszes napom volt-e, zokszó nélkül benyomja mind a tíz bonbont, amit hazamenekítettem a suliból, akkor is, ha épp olyanokat nem is ehetne (nekem és másoknak ugyan nem jutott, de a lényeg, hogy megmentette az enyészettől őket), és kérés nélkül vásárolja nekem a szakkönyveket. Ha pedig arról van szó, akkor fogja az alábbi sütiket, amiknek létezéséről néhány hónapja még csak nem is sejtettünk, és egy tucatnyi szülő előtt mond róluk (és készítőjükről) beszédet.
Szóval, sütni ezért jó. Az emberek boldogok lesznek tőle. Nem tudom, hogy azok-e jobban, akik készítik, vagy azok-e, akik megeszik, a lényeg, hogy mindenki jól jár vele. Szeretem ezt a szakmát, de főleg S-t, aki az első 'hajamelhagyom' ötlettől (miszerint: 'sütöttem már 2 sütit, mi lenne, ha beiratkoznék egy cukrászsuliba?') az utolsó morzsáig támogat.
PicicO, eddig rossz sütit még nem találtam az általad készítettek között. Azért eszem meg mindet, hátha rábukkanok egyre... Lávláv! :*
VálaszTörlés